A lakásfelújítás megéri?

A lakásfelújítás megéri? A lakáseladás előtt állóknak nem érdemes túlzottan sokat költeniük portékájuk csinosítására, ugyanis a piac az esetek többségében nem ismeri el az extra ráfordításokat. Egy otthon teljes körű felújítása akár a lakás árának harmadába-felébe is belekerülhet.
A használtlakás-vásárlók két csoportra oszthatók: az egyikbe azok tartoznak, akik szeretnek a készbe költözni, míg a többiek inkább a felújítandót választják. Egy részük azért, mert azok olcsóbbak, míg másoknál az egyéni ízlés dominál, annak megfelelően formálnák át otthonukat, vagyis mindenképp hozzányúlnak szerzeményükhöz.

lakas-felujitas-budapesti-szakikkal

Extrák, piaci ár nélkül
Ahogyan az autóknál, a lakásoknál sem jön vissza az extrák ára, ha eladásra kerül a sor mondja az Otthon Centrum (OC) franchise vezetője. A különleges csaptelepekre, kőpadlóra, parkettára, klímaberendezésre fordított összeget nem lehet egy az egyben érvényesíteni az eladási árban.
Hasonlóan látja a helyzetet a Duna House (DH) elemzője is. Szerinte a használt lakások esetében a kisebb pluszfelszereltség – mint például a légkondi -, már egyáltalán nem számít sem ár-, sem pedig keresletnövelő tényezőnek. Sőt, még egy beépített konyhabútor sem biztos, hogy alkalmas az ár felsrófolására – teszi hozzá.
Kivételt jelent, ha egy otthonnál “összeér a jó ízlés és a jó hangulat”, és a vevő az ingatlanba beleszeretve hajlandó kifizetni az ugyanazon épület hasonló lakásához mért magasabb négyzetméterárat, sőt, ezért akár plusz hitelt is vállal – fogalmaz a szakértő.

lakasfelujitas-gyorsan-olcson

Szorozd meg kettővel!
A felújítandó lakást választók sokszor abba a hibába esnek, hogy alulbecslik a renoválás várható költségeit. “Szorozd meg kettővel, ami a fejedben van” – hangzik a sokat tapasztalt szakik tanácsa. Nem ritka ugyanis, hogy kellemetlen meglepetések érik a tulajdonost. Kühne Kata szerint a renoválásra – különösen, ha falakat is át kell helyezni – 100-200 ezer forint könnyen elkölthető, egy négyzetméterre vetítve. Hozzáteszi: a kalkulációt érdemes ott kezdeni, hogy csak a fürdőszoba csempézése, a kád, a mosdó cseréje, egy új cirkó beszerelése alsó hangon 1,5-2 millió forintot elvisz, és akkor még a konyhabútorról, vagy az nyílászárókról nem is esett szó.
A szakértő szavait támasztják alá a szakértő művezető tapasztalatai is. Mind mondja, egy 40 négyzetméteres lakás renoválására kértek ajánlatokat vállalkozóktól, a benyújtott dokumentumokon szereplő ár 3-6 millió forint között szóródott, ám ebben az összegben a fürdőkád, a külső szerelvények, vagyis a kapcsolók, a radiátorok még nem voltak benne. További jelentős költségtényező lehet, ha a konyhába, fürdőszobába drága burkolatokat választ a megrendelő.
Ha a teljes összeg nincs a zsebünkben, jól jöhet a kellő türelem: a felújítást több ütemre bontva, részleteiben megvalósítva könnyebbé tehető a munkák finanszírozása. Egyik évben a fürdőszoba, a következő esztendőben a nyílászárók, és így tovább…
A felújítás költségének és a lakás vételárának összege így végül könnyedén meghaladhatja az ingatlan valós piaci értékét. Érdemesebb lehet tehát egy részben felújított lakást választani, mint egy teljesen lerobbantat, ahol még a padlót és a nyílászárókat is cserélni kell. A szakember igazán annak ajánlja a felújítandó lakás vásárlását, ahol a munkálatokba a család be tud segíteni – ekkor csak az anyagokra kell költeni -, vagy azoknak, akik különleges, egyedi elképzeléssel formálnák át leendő otthonukat. A DH elemzője hozzáteszi: sajnos több olyan példát is láttak már, amikor az eredeti tulajdonos által “egyéni ízlés szerint” felújított otthon nehezen volt eladható, mert a potenciális vevőjelöltek idegenkedtek a lakás stílusától.

lakas-haz-felujitas-budapesten-jo-aron

Elég egy festés is
Ha egy eladás előtt álló lakást teljes körűen felújítani nem is éri meg, egy tisztasági festés, mázolás, alapos takarítás behozhatja az árát. A lakás egy négyzetméterére vetítve 10-30 ezer forint költséget jelent. Ezen apróbb munkák kapcsán a DH elemzője is az optikai-esztétikai élmény javítását emeli ki. Hozzáteszi: a vevők sokszor szubjektív élmények alapján is ítélnek, és nem mindenki képes egy régi bútorokkal telezsúfolt, rendetlen lakásban meglátni a lehetőségeket. A bemutatások előtt legalább egy alapos rendrakást, esetleg egy tisztasági festést javaslunk – fogalmaz a szakember. Úgy véli, ha ezzel a “trükkel” árnövekedést nem is lehet elérni, de kívánatosabbá tudja tenni az eladó ingatlant.

Inkább az új?
A DH tapasztalatai szerint egyébként azok jelentik a felújított lakások legfőbb potenciális vevőbázisát, akiknek sürgős a költözés. Esetükben azonban elvárás, hogy a felújítás teljes körű és minőségi legyen, beleértve a vezetékek, elektromos rendszerek cseréjét is.
Az OC szakértője úgy véli, a felújítási nehézségek, a nehezen kalkulálható renoválási költségek miatt sokan inkább az új lakásokat választják, még ha azok drágábbak is. Azokkal – ha jó minőségű a kivitelezés – elméletileg nincs gond. Az új építésű otthont vásárlók, hogy kísérjék figyelemmel az építkezést, tájékozódjanak az építő cég referenciáiról. Az adott környék, kerület áraihoz képest nagyon olcsó lakásnak nem szabad bedőlni, a telekpiacon, építőiparban nincsenek már csodák – írja a Napi.hu